Örömhírt szeretnénk bejelenteni: a hétvégén a GYEK volt igazgatója, Prof. Dr. Nagy Kálmán a Magyar Gyermekonkológiai és Gyermekhematológiai Társaság Schuler Dezső Emlékdíjában részesült!
„Péterfy-Novák Éva: „Egyasszony” című könyvének 53. oldalán olvashatóak a következő sorok a miskolci GYEK kapcsán:
„Az egyes gyermekosztály krónikus részét mi kevésbé ismerjük, hiszen mindig akut problémával kerülünk be. Ott halálos beteg gyermekek fekszenek. A súlyos rákos és agydaganatos betegek, akik onnan indulnak a nagy útra. A nővérkék csodákat mesélnek egy ott dolgozó orvosról. Nagy Kálmánnak hívják. Azt beszélik, ő kezeli a legsúlyosabb eseteket. Elmondja nekik, hogy mi a bajuk, és hogy egy csodálatos űrutazással fognak eltávozni ebből a világból. Egy csodálatos űrutazással, amit maguk irányítanak. Aztán amikor eljön az idő, ha csak teheti, ott ül mellettük, és együtt mondják ki, hogy START.”
Mint a fenti idézetből is látható Prof. Dr. Nagy Kálmán szeretett a betegek között lenni, a betegek között élni. Nemcsak a betegek szeretetében és tiszteletében követte mesterét, Schuler Dezső professzor Urat, hanem innovatív orvoslásában és tudományos munkásságában is. Közel 100 magyar vagy angol nyelvű publikációja jelent meg eddig. A világon először transzplantált immunbeteg gyermeket idegen donorból származó csontvelővel, Romániában ő végzett először csontvelő transzplantációt, később ő tanította meg a technikát Temesváron, ahol azóta is sikeresen alkalmazzák a módszert.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekonkológiai és Csontvelőtranszplantációs Osztályának osztályvezető főorvosa, majd a GYEK vezetője lett, és az Orvostovábbképző Egyetem Gyermekgyógyászati Tanszékének vezetője is volt. A Temesvári Egyetem díszdoktorává választották, Miskolc díszpolgára. Nyugdíjazása után is segítette Debrecenben a felnőtt transzplantációs osztály létrehozását és működését.
A betegek és a gyógyítás szeretete, innovatív ötletei, hatalmas szakmai tudása és tudományos munkája egyaránt méltóvá tesz Prof. Dr. Nagy Kálmánt, hogy a Schuler professzor Úrról elnevezett díjban részesüljön.”
Mi is szeretettel gratulálunk Prof. Dr. Nagy Kálmánnak, nagyon megérdemelten részesült a díjban!
